Felelősségbiztosítás

Általános-, és szakmai felelősségbiztosítás

A felelősségbiztosítás lényege, hogy ennek birtokában a biztosító átvállalja azon károk megtérítését, melyekért a biztosított ügyfél a rá vonatkozó jogszabályok alapján felelős tevékenysége végzése során.

A Szolgáltatói felelősségbiztosítás arra az esetre biztosít fedezetet, amikor a biztosított ügyfél tevékenysége végzésekor, szolgáltatása nyújtása ideje alatt, illetve hibás teljesítés miatt szerződéses partnerének dologi és/ vagy személyi sérüléses kárt okoz, és e miatt a károsult kártérítési igénnyel lép fel a biztosított felé.

Szakmai felelősségbiztosítás esetében speciálisan egy adott tevékenységet tudunk biztosítani (pl.: Építész tervező, Könyvelő, Hitelközvetítők, Állatorvosok)

Munkáltatói felelősségbiztosítás

Ez a fajta biztosítás akkor jön jól, ha a munkatársunk munkabalesetet szenved, és kártérítési igénnyel él vagy ha az eset kivizsgálása során a céget hozzák ki felelősnek (szinte minden esetben felelős a cég!).

Példa: A munkavállaló a munkahelyén elcsúszik a frissen felmosott folyóson. Ebben az esetben is a munkáltatónak kell helytállnia, kivéve ha Munkáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

D&O

A Vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása védelmet nyújt magánvagyonára, ha a társaságvezető tisztségviselőjeként, felügyelőbizottsági tagjaként vagy vezető állású munkavállalójaként kárt okoz.

Legyen szó a szerződő társaságnak vagy harmadik
személynek okozott kárról.

Jogvédelem biztosítás

Szeretne maga mögött tudni egy egész csapat ügyvédet? Több biztosító – D.A.S., Generali stb. – nyújt jogvédelmi szolgáltatást, melyeket az élet bármely területén hasznosak lehetnek.

Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Kártérítési-, Munkajogi-, Szerződéses-, Ingatlan jogvédelem.